Alföldfásítási Múzeum - Bugac

Alföldfásítási Múzeum bemutatása

Az alföldi erdőtelepítés emlékhelye

Az Alföld utolsó természetes növénytakarója az erdős puszta volt, ahol erdők, mocsarak, lápok, lösz- és homokpuszták váltogatták egymást. A síkság a honfoglalás idején erdőkben és fában sokkal gazdagabb volt, mint ma.

A mezőgazdasági kultúra fejlődése és a kiterjedt állattenyésztés azonban megváltoztatta a táj képét. Leginkább a XVI-XVII. század török világa alatt tizedelték meg az alföldi erdőket, és következett be a puszta igazi térfoglalása. Ez a folyamat nem ért véget a török kiűzésével, mert az újraéledő mezőgazdaság újabb erdőállományokat tarolt le.

A megváltozott hidrológiai és éghajlati viszonyok a futóhomok kialakulásához vezettek. Az alföldi fásítás ezért – a homok megkötése érdekében – a XVIII. század közepe óta állandó törekvéssé vált, de lassan haladt előre. Csak az első világháború után, 1923-ban fogadták el azt a törvényt, amely megteremtette az erdőtelepítés alapjait a szikes és futóhomokos területeken. Az igazán jelentős fásítás 1947-ben kezdődött, ezt követően mintegy 300 ezer hektárral növekedett az Alföld erdőterülete.

E gigászi erdőtelepítési munka emlékhelye a bugaci Alföldfásítási Múzeum. A KEFAG Zrt. által fenntartott gyűjtemény 1984. augusztus 5-én, az Országos Erdészeti Egyesület vándorgyűlése alkalmából nyílt meg.

A szépen gondozott parkban álló múzeum megújított kiállítása bemutatja az erdőtelepítés szakma- és jogtörténeti dokumentumait, tárgyi emlékeit, a kapcsolódó levéltári anyagokat és szakkiadványokat.

A látogatók a fásítási módszerek mellett megismerhetik az egykori munkagépeket, szerszámokat, az alföldi erdők klíma- és talajtényezőit, jellegzetes élővilágát. A kiállítás emléket állít az Alföld-fásításban alkotó szerepet vállaló erdészeknek, kutatóknak is.